Kutya világ

Bevallom, néha már kutyául érzem magam, amikor sokadszorra is kitérek a gyerekeim kérése elől. Anya, fogadjunk örökbe egy kutyát! Újra és újra felmerül a gondolat a buksijukban, természetesen ők máris indulnának, hogy megtalálják a család új kedvencét. Egyelőre azonban ellenállunk. Ebben a kérdésben nagyon határozottak és szigorúak a gyerekeim felmenői, férjemmel egyetértünk abban, hogy passzoljuk ezt a kérdést.

Félreértés ne essék, nem azért vonakodunk, mert nem kedveljük a szőrös négylábúakat, inkább pont emiatt mérlegeljük, hogy mennyi időt tudnánk szánni az életünk részévé váló kutyusra. Jelen helyzetünket nézve azt mondom, úgy érzem a mindennapi jövés-menésbe, nem ritkán lótás-futásba nem fér bele még egy háziállat gondozása is.

Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy mennyi örömet, vidám percet okoz egy szőrgombóc. Legyen az kicsi vagy nagy, lógó fülű vagy pisze orrú, töpszli, esetleg hosszú lábú, a kutya az ember hűséges barátja lehet. Sőt még annál is több. Gondoljunk csak a vakvezető kutyákra, az ő felelősségteljes szerepük megkérdőjelezhetetlen. De tisztelettel beszélhetünk azokról az ebekről is, melyek emberéleteket mentenek meg. Ahogyan a segítő, terápiás kutyák munkája is felbecsülhetetlen, ők ugyanis gyermekek, de olykor felnőttek gyógyításához, fejlődéséhez járulnak hozzá. Egyik mai cikkünkben is ilyen kutyusokról írunk, arról, hogyan segít Simi és Panda a tiszabői gyerekeknek.

Példaértékű! Bízom benne, hogy a jövőben is sok-sok ilyen segítő kutya áll munkába, s akkor jó érzéssel és büszkén mondhatjuk, hogy kutya világot élünk!