Kedves Luca!

Ó, ma Luca napja van! Akkor tilos varrni, ugye? Ismertem a hagyományt, de akkor, éppen kilenc esztendővel ezelőtt egy életre megjegyeztem. A szülészorvosom fülig érő szájjal, már-már kacagva „fűzte be a cérnát a tűbe”, viccelődésével jelezte, ő megnyugodott, miután a lánykám épségben, egészségben napvilágot (akkor még csak neonfényt) látott. Valószínűleg nekem akkor nem volt annyira őszinte a mosolyom, de azért jót nevettem és így még inkább emlékezetesebb lett az én Luca-napi személyes ajándékom érkezése. 

Mondhatnám, hogy a születése napjához hűen, egy igazi kis boszorkány az én első szülöttem. Jó, vannak rosszabb napjai, de alapvetően egy földre szállt angyal. Akárhogy is, tűzről pattant lánykám által úgy érzem, a Luca nap számomra igazán szerencséssé vált azon a kilenc évvel ezelőtti reggelen.

Hogy ez így is maradjon, tartjuk a hagyományokat. Ha csak nem életbevágó, nem varrunk ezen a napon. És ugye hivatalosan az összes házimunkát kerülni kellene ma, nagy duzzogva akár ezt is betartom. Évekkel vagy inkább évtizedekkel ezelőtt unokanővéreimmel férjjósló gombócokat is főztem, de ez emlékeim szerint nem jött be. Luca széket egyelőre még nem faragtunk, de családunkban kedves hagyomány a lucabúza ültetés. Luca napi leányom naponta vizsgálja, zöldell-e már a gabona, mely a jó termést, az adventi remény beteljesülését hirdeti.

Bízunk az ideiben is. Reménykedve fordulunk az új év felé:

„Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!”