28°
34°
19°

Theresa May: továbbra sincs meg a többség a Brexit-megállapodás elfogadásához

Theresa May szerint „a dolgok jelenlegi állása alapján” továbbra sincs meg a többség a londoni alsóházban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, eddig kétszer is elutasított megállapodás elfogadásához.

A konzervatív párti brit miniszterelnök, aki hétfő délután tartott tájékoztatót a Brexit-folyamat legutóbbi fejleményeiről az alsóházban, közölte ugyanakkor, hogy folytatja tárgyalásait a képviselőkkel.

Ezzel valószínűleg lekerült a napirendről a korábban keddre valószínűsített harmadik szavazás, bár felszólalásában Theresa May utalást tett arra, hogy

a kormány megfelelő támogatás elérése esetén még ezen a héten ismét a ház elé terjesztheti a Brexit-megállapodást.

A kormányfő kijelentette azt is, hogy

a múlt heti EU-csúcson született jogi döntés a Brexit új határidőiről pénteken hatályba lépett, és a nemzetközi jog alapján is hatályossá vált a kilépés határidejének módosulása,

mivel a döntést az Egyesült Királyság is elfogadta.

Theresa May közölte, hogy a kormány a ház elé terjesztette a határidő módosításáról intézkedő törvényalkotási aktus tervezetét, amelyet

a képviselők a héten megvitatnak és szavaznak is róla, hogy a kilépési határidő módosulása megjelenjen a brit jogszabálygyűjteményben is.

A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha a ház esetleg elvetné ezt a törvénykezési dokumentumot, az „jogi zűrzavarhoz és káros bizonytalansághoz vezetne ugyan”, de a kilépési határidő módosulására már nem lenne hatással, tekintettel annak nemzetközi jogi hatályára.

A brit EU-tagság eredetileg e héten, pénteken, brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt volna meg.

Theresa May – miután az alsóház kétszer is nagy többséggel elvetette a Brexit-megállapodást – a múlt héten

hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a Brexit határidejének június 30-ig terjedő halasztását.

Az EU a csütörtök-pénteki csúcsértekezleten azonban olyan megoldásra jutott, hogy

ha a brit parlament ezen a héten elfogadja a Brexit-megállapodást, a kilépés május 22-éig

– az európai parlamenti választások előtti napig – halasztható.

A Brexit-egyezmény újbóli elutasítása esetén viszont a brit kormánynak április 12-éig ismertetnie kell az EU-val a további menetrendről szóló elképzeléseit, és döntenie kellene arról is, hogy részt akar-e venni az EP-választásokon.

Ha erre a brit kormány hajlandó, akkor az EU-csúcson elért megállapodás alapján a Brexit hosszabb ideig tartó – egyelőre kijelölt határidő nélküli – halasztása is szóba kerülhet,

ha viszont London továbbra is elveti a részvételt az EP-választásokon, akkor április 12-én elvileg megállapodás nélkül megszűnhet a brit EU-tagság.

Ezekre a forgatókönyv-lehetőségekre Theresa May is utalt hétfői alsóházi felszólalásában.

Közölte: az alapeseti forgatókönyv a Brexit-egyezmény elutasítása esetére a megállapodás nélküli kilépés.

Ha azonban a ház sem a Brexit-megállapodást, sem a megállapodás nélküli kilépést nem hajlandó támogatni – ahogy ezt a lehetőséget egy minapi szavazáson már el is vetette -, akkor a brit kormánynak hosszabb halasztást kell kérnie az Európai Uniótól az alternatív Brexit-menetrendek kidolgozása végett.

Ebben az esetben viszont az Egyesült Királyságnak részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.

Ha mindez bekövetkezik, a kormány nem tudná garantálni azt sem, hogy a Brexit-folyamat egyáltalán végbemegy – fogalmazott hétfői alsóházi felszólalásában Theresa May.

A kormányfő hozzátette:

e forgatókönyv esetén az alternatív lehetőségek között szerepelne a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírása is.

A 2016-ban tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége voksolt a kilépésre.

Szombaton minden idők egyik legnagyobb tüntetését tartották Londonban az újabb népszavazás kiírásáért. A demonstráción a szervezők becslése szerint több mint egymillióan vettek részt.

Hétfő estig több mint 5,5 millióan írták alá azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a Brexit-folyamat leállítását és a brit EU-tagság fenntartását követeli. Ez rekord a hasonló hivatalos petíciós kezdeményezések történetében.

A brit kormány azonban az újabb EU-népszavazás kiírását és a Brexit törlését egyaránt határozottan elveti.

Az alsóház előtt fekszik egy javaslat, amely a kialakult helyzetből úgynevezett jelzésértékű – indikatív – szavazásokkal keresne kiutat, úgy, hogy a képviselők különféle alternatív Brexit-változatokat vitathatnának meg és szavazhatnának ezekről.

Theresa May azonban hétfői felszólalásában közölte, hogy ez „nem kívánatos precedenst” teremtene, emellett olyan megoldásokat is eredményezhetne, amelyekről például az EU még tárgyalni sem lenne hajlandó.

May mindezek alapján közölte: nem tud kötelezettséget vállalni arra, hogy bármely ilyen jelzésértékű szavazás eredményét a kormány ténylegesen végrehajtja.

Hozzászólások

POSZT
A Woyzeck lett a legjobb előadás
Női röplabda Európa-liga / 1 órája
Győzött, de nem jutott négyes döntőbe a magyar csapat
A magyar női röplabda-válogatott szombaton 3-1-re legyőzte az osztrák csapatot Budapesten, a Ludovika Arénában, az Európa-liga arany divíziójának hatodik, utolsó fordulójában, de nem lesz ott a sorozat horvátországi négyes döntőjében.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ TIBOR JÓZSEF életének 96. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. június 21-én 11.00 órakor lesz katonai tiszteletadással, református szertartás szerint a szolnoki református temető ravatalozójában. (Kőrösi úti) A gyászoló Szabó család
EMLÉKEZÉS DARÁZS FERENC halálának 5. évfordulójára ,,Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet csak az hal meg akit elfelejtenek örökké él, akit nagyon szeretnek.” Örökre velem maradtál Szerető feleséged
EMLÉKEZÉS SZATMÁRI ISTVÁN (Szalyek) halálának 2. évfordulóján. ,,Tudod mi a bánat, Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, Aki többé már soha nem jöhet... Szeretni valakit, Aki nagyon szeretett Téged... Könnyeket tagadni Mik szemedben égnek... Tiszta Csillagos égboltra nézve, Csillagba bújtatott Angyalként Őt keresni... De földi valójában Őt már soha meg nem lelni." Édesanyád
EMLÉKEZÉS VÁGÓ JÓZSEF halálának 12. évfordulóján. ,,Egy könnycsepp a szemünkben érted él, A gyertya az asztalon érted ég. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig velünk leszel, az idő bárhogy is szalad." Emléked szívünkben örökké él. Szerető családod Szászberek, Szolnok
EMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ÁDÁM ZOLTÁNNÉ (született: Szűcs Anna) születésének 91. és halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
MAKÓ MENYHÉRTNÉ Született: Szabó Erzsébet (1928-2019) tanítónő 2019. június 1-jén örökre megpihent. Gyászolja: családja, barátai
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapám örökre elaludt SERFŐZŐ KÁLMÁN 1933-2019 Búcsúztatása 2019. június 20-án 11.30 órakor lesz a szolnoki Kegyelet Sírkő Kft . búcsúztató termében. Fia és családja
EMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk FÁSI ISTVÁN születésének 76. halálának 2. évfordulójára. Szerető családod
EMLÉKEZÉS PÁNTI IMRE halálának 1 évfordulója alkalmából. ,,Peregnek a napok, múlnak az évek. Amíg élünk nem feledünk téged." Szerető feleséged
,,Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek Örökké él, kit igazán szeretnek." /Kosztolányi Dezső/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HAJDÁS JÁNOS szeretett édesapa, nagyapa, testvér 2019. június 6-án, 70 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatójára 2019. június 19-én 11.30 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában kerül sor. Temetése és örök nyugalomra helyezése a református temetőben lesz. Drága emléke szívünkben örökké él! A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. CZAKÓ LÁSZLÓNÉ Hant úti lakos elhunyt. Búcsúztatása 2019. június 20-án 14.30 órakor lesz a szolnoki (Kőrösi úti) temető nagyravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HÉJA JÓZSEF 84 éves korában 2019. 06. 08-án elhunyt. Búcsúztatása 2019. 06. 18-án 9.00 kor lesz a besenyszögi fenti temetőben. A gyászoló család Elízium Kft.
,,Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.'' (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy testvérünk TASSI ILONA életének 70. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 17-én 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Szerető testvéreid
EMLÉKEZÉS ALI GÁBORNÉ (Vass Margit) halálának 20. évfordulóján unokája, Kuli Zsolt által festett portréjával őrizzük emlékét. 3 lánya, 2 veje, 17 unokája, 29 dédunokája, 12 ükunokája.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GULYÁS GÁBOR MH nyugalmazott alezredes 63 éves korában 2019. 05. 02-án váratlanul elhunyt. Temetése 2019. 06. 15-én lesz Tiszaföldváron. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS SZABÓ ZSIGMOND halálának 10. évfordulója alkalmából. ,,Múlnak az évek, már 10 éve, hogy nem vagy már velünk. Itt hagytál hirtelen, te aki annyi szeretetet adtál. Számunkra te nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Szívünkben a te helyedet nem pótolja semmi, míg élünk nem fogunk feledni. Veled vagyunk most is, te pedig velünk. A szeretetünk kísér végig az utadon." Szerető feleséged, lányod, fiad és családjai
,,Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték, ismerték, hogy PINTÉR JÓZSEF (1956-2019) az odaadó férj, apa és nagyapa 2019. június 3-án, hosszan tartó betegség után, 63 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2019. június 11-én, kedden 14.30 órakor a zagyvarékasi temetőben kísérjük el. A gyászoló család, Zagyvarékas
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik részt vettek szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, BURKA JÁNOSNÉ temetésén, ezzel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Alattyán
EMLÉKEZÉS GYURCSIK LÁSZLÓ halálának 5. évfordulóján. ,,Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simogatjuk őszülő fejed, nem tekint ránk ragyogó szemed, marad a csend, mindent köszönünk neked." Feleséged, gyerekeid, unokáid
EMLÉKEZÉS PINTÉR BÉLÁNÉ (született: Toronyi Katalin) halálának 20. évfordulóján. Fiai és családja
Notre-Dame / 1 órája
A tűzvész óta először tartottak misét a székesegyházban
Dunai hajóbaleset / 2 órája
Pszichológus: hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz
Szolnok/Duna / 2 órája
Szolnoki búvárok is segítettek kiemelni a Hableány roncsait
Czakó Nóra
Sajt-bor összekóstoló / 3 órája
A magyar bornak van párja
elveszítette az irányítást / 4 órája
A Visztulába zuhant egy repülő a légibemutatón (videó)
Egyenlő követelmények / 4 órája
Már kopogtat az 5G a német piacon