Új feladatok

2023.09.28. 06:55

Jobban kihasználnák a Tiszát, a turisztikára építenének a tiszazugi társuláshoz tartozó települések

A tiszazugi önkormányzatok összefogásával huszonhárom éve alakult meg a térségben máig működő társulás. Az évek alatt az alapfeladatok egy részét kiszervezték, a tervek szerint azonban újabb teendőket vesznek a listájukra, mellyel közösen könnyebben boldogulnak majd. Az egyik ilyen a turizmus fejlesztése.

Pakainé Pusztai Nóra

A társulás települései jobban kihasználnák a Tiszában rejlő lehetőségeket

Forrás: MW Archív

Fotó: Mészáros János

A térség összehangolt fejlesztésének céljával jött létre 2000. január 1-én a Tiszazugi Önkormányzatok Társulása. Fő feladatai voltak egyebek mellett a szelevényi hulladékudvar üzemeltetése, az iskolabusz-járatok koordinálása, valamint az orvosi ügyelet megszervezése.

– Az iskolabuszok átkerültek a tankerületi központokhoz, az orvosi ügyeletet szeptember 1-től az Országos Mentőszolgálat végzi. Fontos kérdés maradt viszont, hogy a szelevényi hulladékudvarban folytatódik-e a lerakás, illetve mi lesz később a sorsa. A rekultiválás költségét ugyanis már évekkel ezelőtt is több száz millió forintra becsülték, ez most közel egymilliárdos tétel is lehet – magyarázta dr. Papp Antal, a társulás elnöke.

A feladatok kiszervezésének megítélése, főleg az orvosi ügyelet kapcsán kettős.

– Így az önkormányzatoknak nem kell fedezetet biztosítani a rendszer fenntartására, a szükséges forrás kétharmadát ugyanis a településeknek kellett előteremteni. A változás rossz oldala viszont, hogy nálunk Martfűn már nincs ügyeletes orvos, a délutáni órákban Kunszentmártonba, vagy éjszaka például Szolnokra kell utazni az ellátásért – fejtette ki.

A társulás feladatainak bővítésén gondolkodnak, az ötletek között szerepel a turisztika közös fejlesztése.

– Mikrotársulások akadnak, akik összefognak. Most éppen nem sok pályázati lehetőség van, de később még lehet, amivel a kitűzött célokat megvalósíthatják. Tiszazug kapuja Martfű, az összes tag ehhez az egységhez tartozik. Nem a leggazdagabb települések vannak itt, bízom benne, hogy ezt látják a törvényhozók és támogatják ezt a régiót is – tette hozzá.

Véleménye szerint erősebb lobbitevékenységre lenne szükség.

– Nagy látványosságunk a Tisza, amit ki kell használni – emelte ki, majd áttért a társulási üléseken többször felvetett kóborkutya kérdésre. Ugyanis bár Martfűn megoldott, de a térségben több településen probléma, hogy az utcát kóbor ebek falkája lepi el.

– Felajánlottuk, hogy azzal a vállalkozással lehet szerződést kötni, amelyik nálunk is begyűjti a kutyákat. Illetve Martfűn vannak állatvédők, akik befogják a kóbor kutyát, megkeresik a gazdát és vissza is adják, vagy szükség esetén szerető otthont keresnek azoknak. Összesen eddig egyet kellett elszállítatni – mondta.

Vonuló kutyák okoznak riadalmat

Kunszentmártonban, de Tiszaföldvár és Cibakháza utcáin is többször okoztak már riadalmat az utcán vonuló kutyák.

– Mi ezt a problémát egyedül nem tudjuk megoldani, egy telepet fenntartani igen költséges, viszont azt gondolom, hogy ha összefognánk és együtt fedeznénk a költségeit, akkor hatékonyan léphetnénk ebben a kérdésben – mondta Hegyes Zoltán polgármester.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában