2023.08.06. 11:36
Méltó ellenfele volt a Tiszaföldvár a Békéscsabának
Sokáig tartotta magát a TiSE az NB III.-ban is bajnokesélyesnek tartott Békéscsabával szemben, amely csak tizenegyesből tudta megszerezni a vezetést. Sonkoly Lajos csapata emberhátrányban is helytállt, végül azonban a viharsarkiak jutottak tovább a Magyar Kupa következő fordulójába.
Nagyot küzdöttek a tiszaföldváriak a jóval esélyesebb Békéscsaba ellen a Magyar Kupa első fordulójában
Fotó: Pesti József
A pálya talaja megnehezítette a folyamatos játékot, a földváriaknak pedig ennek köszönhetően is sikerült eltüntetni olykor a két csapat közti osztálykülönbséget. A Tiszaföldvár fegyelmezett védekezéssel tartotta magát, míg a Békéscsaba dominált javarészt a mérkőzésen. A második játékrészben egy hazai kapufát követően nem sokkal Fehér Zsoltot lerántás miatt kiállította a játékvezető, és tizenegyest adott a vendégeknek, amelyet értékesítettek is. Emberhátrányban is igyekezett a TiSE helytállni, főleg a viharsarkiak alakítottak ki helyzeteket. A mérkőzés vége felé a tiszazugiak mindent egy feltettek egy lapra, ennek következményeképp pedig kitámadtak, és kaptak még egy gólt, mellyel eldőlt a mérkőzés, viszont a ráadásban Bozsó László révén sikerült szépítenie a Földvárnak.
Magyar Kupa, 1. forduló
Tiszaföldvár–Békéscsaba 1–2 (0–0)
Tiszaföldvár, vezette: Baranyai Dávid (Juhász L., Ézsiás G.)
Tiszaföldvár: Jakab K. – Borgulya, Lukács R. (Pápai, 66.), Bódai, Csikós (Palatinusz, 79.), Antman, Hajdú V., Fehér Zs., Szőke Á. (Prága, 79.), Háda (Budaházi, 70.), Bozsó. Edző: Sonkoly Lajos.
Gólszerzők: Bozsó (90+1. – tizenegyesből), ill. Zádori (55. – tizenegyesből), Pintér N. (74.).
Sonkoly Lajos: – Gratulálok a csapatnak, mert mindenki megmutatta, hogy lehet alázattal és akarattal játszani. A mérkőzés során többször is sikerült eltüntetnünk a két csapat közti osztálykülönbséget. Sok sikert kívánok a Békéscsabának céljai elérésében.
Tiszaföldvár–Békéscsaba 1–2 (0–0)
Fotók: Pesti József