Hallgassa élőben!
Fotó: AFP

Milák: Csak az egyéni csúccsal leszek elégedett

A 21 éves úszó egyéni csúcsa egyben a világcsúcsot is jelentené férfi 200 m pillangón.

Milák Kristóf az első, Kenderesi Tamás az ötödik helyen jutott be férfi 200 m pillangó fináléjába a tokiói olimpián. A magyar idő szerint hajnali elődöntőt követően mindketten nyilatkoztak a Nemzeti Sportnak az úszásukról.

Milák Kristóf a legjobb idővel jutott be a férfi 200 m pillangó döntőjébe, majd úszása után elmondta, hogy a fináléban egyéni csúcsot úszna, ami egyben a világcsúcsot is jelentené.

– Feltette az egyik lábát a rajtkőre, körbenézett, és tényleg mosolygott a középdöntő előtt néhány másodperccel?

– Jól éreztem magam, örültem: nem szabad mosolyognom?

– Hogyne lenne, csak nem nagyon lát az ember úszót mosolyogni ilyenkor.

– Engem most látott. Nincsenek ugyan szurkolók, mégis nagyon jól érzem magam.

– Az előadás része volt az is, hogy az utolsó tíz méteren majdhogynem megállt?

– Éreztem egy kis fáradtságot a végén. Már eleve nem ébredtem olyan jól ma, mint tegnap, beszéltük is Kenderesi Tamással, hogy az időjárás-változást, ezt az enyhe tájfunszerűséget mindketten megéreztük.

– Az előfutamban 1:53.58-at úszott, és azt mondta, a középdöntőben is ilyesmit akar, nem akarja magát pörgetni, mert nincs rá szükség. Pörgés nélkül ráadásul délelőtt jött egy 1:52.22-t…

– Ez történt.

– Na, de mégis.

– Gondolkodtam az uszodába jövet, hogy nem biztos, hogy nem kellene mégis komolyabban vennem kicsit a középdöntőt, akkor mégis jobban érzem az iramot – ha úszok egy erősebbet, abból könnyebb ráállni a döntős időre. Direkt nem mondok semmit, de csak az egyéni csúccsal leszek elégedett.

Kenderesi Tamás az ötödik legjobb idővel jutott túl a középdöntőn, amihez kellett egy fantasztikus hajrá. Azt vallja, hogy a taktikán nem változtat majd a fináléban sem.

– Nem lehetne, hogy ne hozza ránk a szívbajt?

– De miért, nem a végén kell igazán jönni?

– Igaz. Tartott a középdöntőtől, és túlélte!

– Tartottam bizony, ráadásul reggel majdnem megpusztultam, amikor fel kellett kelnem. Kicsivel jobb időt szerettem volna, és ez sikerült is volna, ha nem négy órát alszom.

– De mit csinált?

– Pörgött az agyam. Bármit is úszom, nekem azt fel kell dolgoznom, és nem tudok elaludni. A kimaradt órákat biztos, hogy pótolom délután.

– Hogy aztán a holnapi döntőben…?

– Hasonló taktikával szeretnék úszni a döntőben is, nincs ebben semmi titok. A mezőny nagyobb része fogható ezzel a taktikával, meg aztán nekem ez megy, ez már bebizonyosodott, úgyhogy nem is szeretnék változtatni.

– Az egyéni csúcsával kifejezetten szépen szerepelhet, sőt, lehet, hogy nem is kell ahhoz rekord.

– De azért én szeretnék egyéni csúcsot úszni.

Hozzászólások

káprázatosak Sz. A.
Íme, a Tündérszépek 2021-es királynője és udvarhölgyei (fotók a döntőről)
Lehet pályázni! / 22 perce
5 millió forintot nyerhetnek fiatalok a tudományos versenyen
A tehetségkutatón elért dobogós helyezés 100 többletpontot fog érni a jövő évi egyetemi felvételin.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy BENCZE MÁTYÁS életének 80. évében váratlanul örökre megpihent. Temetése 2021. szeptember 21-én 10.00 órakor lesz a tiszasülyi temetőben. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BALÁZS FERENCZNÉ (született: Dóczi Éva) Édesanyánk halálának 30. évfordulójára és Édesapánk BALÁZS FERENCZ halálának 1 év 11 napja emlékére. "Az élet csendesen megy tovább, fájó emléketek elkísér egy életen át." Gyászolja: lányai, veje, unokái és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÖLDES ISTVÁN zagyvarékasi lakos 2021. szeptember 12-én, 76 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. szeptember 20-án hétfőn 10.00 órakor lesz a zagyvarékasi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy ESSES LAJOS 2021. szeptember 6-án, 70 éves korában örökre megpihent. Hamvainak elhelyezéséről végakarata szerint gondoskodunk. Temetése 2021. szeptember 21-én 10.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temetőben lesz. Gyászoló család
EMLÉKEZÉS MAJOR JÓZSEF (1965-1999) halálának 22. évfordulójára. Huszonkét éve, hogy lelked csendben messze szállt, könnyes szemünk már soha nem talál. Nincs semmi a világon, ami ennél jobban fájhat, veled együtt volt teljes az életünk, hogy elmentél elvitted örömünk. Múlnak az évek, te nem vagy már velünk, de tovább élsz szívünkben, soha nem feledünk. Apu, Anyu, Krisztina, Marietta
"Remegő kezed többé nem foghatjuk, nem védsz szeretettel oltalmazón, szó sincs rá, csak néma fájdalom, most már egyedül vagyunk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett és felejthetetlen drága jó Férj, Édesapa és Nagyapa ID. KRIZMANICS ISTVÁN életének 87., boldog házasságának 64. évében, 2021. szeptember 6-án csendesen elhunyt. Szeretett, drága halottunk hamvait 2021. szeptember 20-án, hétfőn, délelőtt 11.00 órakor polgári szertartás szerint, a ceglédi Csengettyűs temetőben helyezzük örök nyugalomra. Csak az hal meg, kit elfelednek, örökké él, kit szeretnek. Gyászolják: szerető családja, közeli és távoli rokonai, ismerősei és mindazok, akik szerették és tisztelték őt
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KARDOS LAJOS (volt Béke Tsz. dolgozója) életének 89. évében elhunyt. Szerettünktől 2021. Szeptember 17-én 11.00 órakor veszünk végső búcsút a törökszentmiklósi református temető ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) (1948-2019) halálának 2. évfordulója alkalmából. Amíg élünk soha nem feledünk. Emléked szívünkben örökké élni fog. Szerető családod: férjed Lajos, gyermekeid: Ildikó és Krisztina, vejed: János és unokáid: Laura, Dani, Zsófi és Jánoska
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Fájó szívvel emlékezünk MOLNÁR JÓZSEF (1957- 2010) Édesapánk halálának 11. évfordulójára. Szerető lányaid: Tünde, Szilvia és családjaik
EMLÉKEZÉS VINCZE LAJOS halálának 13. évfordulóján. „Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek. Hiába szállnak, árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk, csöndesen még.” Feleséged, lányaid, vejeid és unokáid
KARKUS ISTVÁNNÉ (született: Szőke Mária) Téged sajnos elvesztettelek, de az emléked és az emlékezések velem lesznek, amíg élek. Most is ezt teszem. Emlékezem a névnapodra, már 6. éve nem simulhatsz a karomba. Nem tehetek szép virágot az asztalodra, sajnos csak a sírodra. Sírodhoz érkezem alkalomra. Sírodhoz közeledve egyre jobban ver szívem. Nem csak a szép virággal, koszorúval, mécsesekkel emlékezem, emlékezem én a szomorú szívemmel és a sok-sok érted hullott könnyemmel. Nem tudom, hogy sírodat még meddig díszíthetem. Ráléptél egy olyan útra, amely már soha vissza nem vezet. Az az út okozta 69 évesen a vesztedet. Számodra az út véget ért, véget ért egy fejezet. Százszor megcsókolnám a beteg kezed, mert csak én tudom, hogy mennyit dolgozott a kezed. A dolgaidat tervezetten végezted, a nem szócskát nem ismerted. Újra és újra megcsókolnám a kezed, de már nem lehet. Kisasszony napjára elmennek a fecskék, a mi boldogságunk egy fájó emlék, a szívemben megmarad amíg ép az elmém. Szerető férjed
"Csoda volt, hogy éltél, és Minket szerettél. Nem haltál meg, csak álmodni mentél..." Leírhatatlan, mély szomorúsággal a szívünkben tudatjuk, hogy szeretett Férjem, Édesapánk, édes Tatánk KIS ISTVÁN BALÁZS 71 éves korában, 2021. szeptember 7-én rövid, súlyos betegség után, örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. szeptember 15-én 14.30 órakor kísérjük el, és helyezzük örök nyugalomra a szolnoki római katolikus temetőben. Szerető családja gyászolja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HEGEDŰS LÁSZLÓ (anyja neve: Pap Gizella) nyugdíjas mozdonyvezető életének 89. évében örökre megpihent. Felejthetetlen szerettünktől 2021. szeptember 14-én 10.00 órakor búcsúzunk a szajoli temetőben, katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatásán megjelennek, vagy egyéb módon részvétet nyílvánítanak. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy DEÁKNÉ BOZSÓ KATALIN 2021. szeptember 6-án, 66 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatására 2021. szeptember 16-án 14.00 órakor kerül sor Szolnokon a Tisza folyónál. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek, gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk CSEH IMRÉNÉ (született: Holló Mária) halálának 14. évfordulójára. "Az élet csendesen megy tovább, fájó emléked elkísér egy életen át." Szerető családod
EMLÉKEZÉS "Elhagytad a házat, amit úgy szerettél. Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Nélküled jön el a tavasz, nyár, ősz, tél, Bármilyen szép is, nélküled mit sem ér." ÖZV. KARANCSI LAJOSNÉ (született: Győrfi Erzsébet) halálának 8. évfordulója alkalmából. Szeretteid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk DR. SZABÓ TIBOR temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló felesége és családja.
Fájdalommal tudatjuk, hogy VAD SÁNDORNÉ (született: Matuszka Piroska) volt vendéglátós 2021. augusztus 31-én, életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 14-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus temető (Kőrösi út) ravatalozójában. Emléke örökké szívünkben él. Gyászoló lánya és családja Pietas
EMLÉKEZÉS VIGH LÁSZLÓNÉ (született: Bathó Mária) halálának 17. évfordulójára. „Az élet megy tovább nélküled, de olyan soha nem lesz, mint veled.” Szerető családod
Belső dokumentumok / 37 perce
A Facebook tudja, hogy az Instagram árt a tizenéveseknek
megsérült a lába / 42 perce
Cserbenhagyás: verseny közben gázolták el a komáromi Vasembert, Szőnyi Ferencet
labdarúgás / 53 perce
A Vasast kapta a Jászberény a kupában
Varga Balázs
kihasználta a tulajok óvatlanságát / 57 perce
Többször is autót lopott egy öcsödi fiatal, hogy diszkóba mehessen
Szoljon.hu
kézilabda / 1 órája
A szolnoki csapat nyerte a megyei rangadót
Varga Csaba
asztalitenisz / 1 órája
A vezetőség szerint csak sportszakmai okok vezettek Pergel válogatottbeli kirúgásához