2020. 08. 14. 06:30 | [email protected]

Már megint a koronavírus. Nem ment el, de úgy tűnt, a magyar sportélet beindításának nem lesz akadálya, kellő óvatossággal, körültekintéssel, szervezéssel és megfelelő orvosi háttérrel érdemes

elkezdeni a felkészülést a versenyekre és a bajnokságokra. A kosárlabdázóknál a nők és a férfiak is tartottak edzőtábort, amelybe az újságírókat is csak lázmérés után engedték be, és érkeznek a hírek a többi sportágból is a munka elkezdéséről, az új igazolásokról, a távozókról, szóval szerdáig úgy látszott, lassan visszatér az élet a csaknem teljesen normális kerékvágásba.

Ekkor azonban beütött a ménkű: a Magyar Kupa elődöntőjére készülő Ferencváros férfi vízilabdacsapatából négy játékosnak is pozitív lett a koronavírustesztje. Korábban a váci női kézilabdázókat is meglegyintette a járvány, ám ez most ütősebb történet, hiszen a regnáló Bajnokok Ligája-győztes gárdát érinti. A négy név egyelőre titok, ami furcsa, mert amikor az úszóválogatott tagjai közül többen elkapták a vírust, senki sem titkolta, hogy többek között a világbajnok Kapás Boglárka is az érintettek között van. Aztán szépen meggyógyult az úszónő, semmiféle erkölcsi vagy egészségügyi hátránya nem származott abból, hogy nyilvánosságra került a neve, mint ahogy a többi vírusosnak – Horváth Dávidnak, Bohus Richárdnak, Kozma Dominiknak – sem.

De furcsa az a hisztéria is, ami rögvest kialakult a magyar vízilabdában. Bár a Fradi női csapatának semmi köze a férfi együtteshez, nem is találkoztak egymással a játékosok a közelmúltban, a Szentes kapásból bejelentette, hogy nem hajlandó lejátszani a népligetiekkel a csütörtökre kiírt Magyar Kupa-mérkőzést, és az UVSE női csapata is lemondta a Fradi utánpótlás-együttesével csütörtökre lekötött edzőmeccset. Kinevetni persze kár lenne őket, hiszen szinte mindenki fél, és

a félelem gyakran önmagában is irracionális, nem csoda, ha irracionális reakciókat szül.

A szakemberek szerint közeleg, sőt talán már itt is van a második hullám. A hírek valóban jönnek a sportágakból a munka újrakezdéséről, de a Fradi pólósainak az esete nem a derűlátó várakozásokat erősíti. Senki sem tudja, a négy játékos hogyan fertőződött meg, ami azt jelenti, bárki, a legkörültekintőbb sportoló is megbetegedhet, ami versenyeket és bajnokságokat söpörhet el újra, különösen a teremhez, tehát zárt térhez kötött sportágakban.

Amúgy az uszoda éppen az egyik legbiztonságosabb közeg: a klóros víz megöli a vírust. A többi sportágnak viszont ennyi vigasza sincsen.

Hozzászólások