kosárlabda

KOSÁRLABDA / 1 napja
A Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub július 22-én szerződést kötött Kendrick Perryvel – tudtuk meg az Olaj KK sajtóközleményéből.
KOSÁRLABDA / 1 hete
Az U20-as női válogatottunk szlovénok elleni, második fordulós produkcióját igen nagy csalódásként könyvelhetjük el.
3 hete
Varga Csaba
Amióta világ a világ, mindig gond volt, hol és hogyan töltsék el a gyerekek a szünidőt. Az utóbbi években egyre népszerűbbek a sporttá­borok Szolnokon is, közülük az egyik legismertebb a Szolnoki Olaj Basketball Camp nevű kosártábora. Meg is látogattuk őket a minap.
4 hete
Varga Csaba
Véget ért a kosárlabdaszezon, így már tudtunk időpontot egyeztetni Kmézics Zoránnal és családjával, ahol nemcsak a családfő, hanem a feleség is kötődik a sportághoz. Daliborka Vilipics sokszoros szerb válogatott játékos a férjéhez hasonlóan, edzőként dolgozik Szolnokon.
1 hónapja
Gutai István
Május másodikán játszotta utolsó tétmérkőzését a JKSE. A hektikus szezont futó csapat végül gond nélkül elkerülte a kiesésről döntő play-outot, és immár új vezetőedzővel vág neki a következő idénynek.

Legolvasottabb

1
Frontális baleset történt a 4-esen, ketten meghaltak
2
Villanyoszlopnak ütközött egy autó, ketten meghaltak
3
Lottinak még sosem volt születésnapja, idén iskolába megy
4
Holttestre bukkant a megvásárolt lakásban
5
A helyi cigányteleptől az orvosi egyetemig vezetett Guszti útja
Tovább, tovább
Elődöntőben a férfi kardozók
partnerség / 38 perce
Jövőre elkészül a transzanatóliai vezeték, 16 milliárd köbméter gázt hoz
Horvátország és Románia nem biztosítja a kétirányú gázáramlást Magyarország számára.
Gyász
EMLÉKEZÉS MÁRKUS ISTVÁN halálának 8. évfordulója alkalmából. ,,Még éltél szerettél, míg élünk szeretünk." Kisfiad: István, anyukád és nagymamád

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTHNÉ VÁRKONYI ILONA 2017. július 15-én, életének 60. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. július 28-án 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Búcsúzik tőle férje, lánya, unokája és a család

Bajba kerülhetünk / 39 perce
A méhek hiánya élelmiszer-termelési katasztrófát okozna
Megénekelték a Apple alapítóját / 1 órája
Nagy siker volt a Steve Jobsról szóló opera világpremierje
TÖRÖKSZENTMIKLÓS / 1 órája
Régi nagy vásárok hangulatát idézték
Hartai Gergely
Állattartás / 2 órája
Így óvhatja kedvencét a kánikulában
A nagy csobbanás / 4 órája
Bájos videóban tanít Hosszú Katinka a biztonságos fürdőzésre (videó)
Afganisztán (Frissítve!) / 6 órája
Öngyilkos merénylet történt egy vezető politikus házánál Kabulban