2023.01.26. 20:10
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. január 26.
Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.
A fórum résztvevőit dr. Kállai Mária, dr. Berkó Attila vármegyei főispán is köszöntötte
Fotó: Mészáros János
Páratlan szépségű porcelántányérokat adományoztak a minap az abonyi önkormányzat részére. Az igényes darabokon a Sivó-kúriát, a Kossuth Szállót, a református és a katolikus templomot, a városházát, valamint a korábbi művelődési ház épületét örökítették meg.
Éveket vett el egy súlyos sérülés Boros Bence pályafutásából. A szolnoki sprinter azonban nem adta fel a reményt, hogy visszanyerje formáját, és most úgy fest, eséllyel pályázik az augusztusi, budapesti világbajnokság négyszer százas váltójának tagságára.
Az Egyetemes Kultúra Lovagjává avatták a Szolnokon élő írót.
Csütörtökön temetik a rendőrgyilkosság áldozatát, Baumann Pétert. A férfit néhány hete késelték halálra Budapesten.
Egy jászszentandrási lakos közlekedett autóval január 25-én, Jászapáti belterületén, a József Attila utcán. Az „Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett úton érkező kerékpárral közlekedőnek, és elütötte.
Kigyulladt egy 50 négyzetméteres melléképületben található, körülbelül 15 négyzetméteres kazánház szerda éjszaka Mezőtúron.
Meghosszabbították a karcagi tanulmányi verseny határidejét.
Drónos ellenőrzést végeztek a rendőrök Jászberényben.
Szirénák szóltak a meggyilkolt rendőrért a szolnoki rendőr-főkapitányságon.
Újabb lépést tesznek az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése érdekében Szolnokon.
Megtartották az évindító gazdafórumot Szolnokon.
Csépai házában öltek meg egy idős nőt, az egyik gyanúsított mindent tagad.