2023.02.15. 21:57
Döcögős kezdés után simán nyert a Szolnoki Dózsa
A férfi OB I. 15. fordulójában az első két negyedben döcögött a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának játéka, ám végül így is simán, 16–6-ra verte a sereghajtó KSI-t hazai környezetben.
Fotó: Mészáros János
Az első 5 percben elhúzott a Dózsa 3–0-ra, és ekkor már lehetett látni – az előzetes várakozásoknak megfelelően –, hogy a Tisza-parti csapat ezt a mérkőzést könnyen megnyeri. Aztán a KSI erre megpróbált rácáfolni, s a negyed vége előtt szépített is, ám ekkor még senki sem gondolta, hogy ebből szoros meccs kerekedik, azonban a második játékrészben újabb gólt szereztek a vendégek – 3–2-re felzárkózva. A másik oldalon pedig nem jöttek a találatok, végül a félidőt megelőző utolsó előtti percben Szeghalmi Zsombor beverte a jobb felső sarokba a labdát, míg Schmölcz Norman ötösből volt eredményes, így magabiztosabb előnnyel mehetett nagyszünetre a Dózsa (5–2).
Szolnoki Dózsa–KSI SE 16–6
Fotók: Mészáros JánosGóllal nyitotta a harmadik negyedet a budapesti együttes, de a lendületük eddig tartott, ezt követően látszott, már nem bírják úgy erővel, mint a meccs első felében. Ezt a fehér sapkás hazaiak ki is használták, bevágtak négy gólt, miközben Bányai Márk remekül védett a kapuban, így minden kérdés végérvényesen eldőlt. Bár az utolsó pillanatban még szépített a fővárosiak közül kiemelkedő Szalai Péter. Az utolsó játékrészben már végképp nem működött a KSI védekezése, így ebben a nyolc percben hét gólt rámoltak be a szolnoki játékosok, s hiába csúszott be egy-két hiba hátul, végül fölényessé tették győzelmüket (16–6).
Legközelebb, jövő szerdán 20 órától jóval nehezebb feladat vár a Dózsára, mivel a BVSC vendégeként kell majd medencébe szállnia a három pontért.
SZOLNOKI DÓZSA–KSI SE 16–6 (3–1, 2–1, 4–2, 7–2)
Vízilabda Aréna, 100 néző. Vezette: Kovács Cs. T., Némethy
SZOLNOK: BÁNYAI – Kovács G. 1, Vismeg Zs. 3, PÁSZTOR M. 3, Ágh, Vámosi 1, SZEGHALMI 2. Csere: Magyar G. (kapus), Belényesi 1, SCHMÖLCZ 2, Teleki 1, Pető A. 2, Simon D., Balla D. Edző: Hangay Zoltán
KSI: DANKA – Iriczfalvi, SZALAI P. 3, Szépfalvi, Petrák, Nagy Á. 1, Bede 1. Csere: Fejes (kapus), Irmes M., Nagy Z. 1, Lantos, Bodoróczki, Pető Á., Benedek M. Edző: Horváth János
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Vámosi (28. p.)