Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Tényleg sokkoló! Ennyi időt töltünk telefonnyomkodással életünk során

Valaki vette a fáradságot, és kiszámolta évre pontosan, hogy mennyi idő telik el értelmetlen görgetéssel.

A csapból is az folyik, hogy a mai fiatalok túl sokat időznek a mobil képernyőjét bámulva. Nem csoda, hogy sokan enyhe bűntudattal lapozgatják a kiskutyás videókat és a recepteket – de arra kevesen gondolnak, hogy az a pár perc vagy óra, amit ezzel tölt egy esténként az ember, milyen brutálisan összeadódik.

A WhistleOut nevű honlap kutatói megvizsgálták, hogy mennyi időt tölt naponta egy átlagos amerikai a mobilját nyomkodva, majd ezt felszorozták a várható életkorral (ami 78,6 év).

Így ki is derült, hogy az átlagember élete során összesen 9 évet fog mobilozni

– szemlézte a cikket a Ripost.

Nem csoda, hogy ilyen brutálisan magas lett a szám, hiszen a megkérdezett felhasználók napi 3,7 órát töltenek a mobiljuk kijelzője előtt; és ez az adat nem tartalmazza azokat, akiknek a munkájuk miatt kell a közösségi oldalakon tölteni az idejüket. Ez azt is jelenti, hogy évente 50 nap kizárólag telefonnyomkodással telik el. Sőt, a kutatás arra is rávilágított, hogy tévhit, hogy csak a fiatalabb generációk vannak rátapadva a mobiljukra: jócskán akadnak középkorúak, sőt, szép korúak is, akik képtelenek letenni a telefont.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Függőség a javából
Átlagosan 5 év megy el az életünkből a közösségi oldalak nézegetésére
szavazás / 9 perce
Eduarda Amorim az évtized női kézilabdázója
A győri klub honlapjának beszámolója szerint az edzőkből, egykori legendás játékosokból és szakújságírókból összeálló zsűri mellett a szurkolók is leadhatták voksaikat.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk FA ISTVÁNNÉ életének 75. évében 2021. január 20-án örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. február 3-án 11.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Köszönöm mindenkinek, aki tisztelte és szerette nagymamámat GONDÁNÉ ERZSI MAMát. Halálának 1 éves évfordulóján emlékezik szeretett unokája Andi és unokaveje Iváno, Rómából
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KIS MIHÁLYNÉ (született: Kézér Jolán) életének 85. évében elhunyt. Temetése 2021. január 27-én 14.00 órakor lesz a zagyvarékasi temetőben A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BERÉNYI ÁRPÁDNÉ (született: Bezzeg Anna) életének 86. évében 2021. január 19-én elhunyt. Temetése 2021. január 28-án 13.30 órakor lesz Tápiószelén a Györgyei úti temetőben. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Tarkó Eszter) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ERDEI FLÓRIÁN életének 88. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. január 30-án 11.00 órakor lesz a martfűi temető ravatalozójában. A gyászoló család
A búcsúszó, mit nem mondtál ki elmaradt. Elmentél de szívünben örökre velünk maradsz. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy MEZEI IMRE (volt bútorgyári dolgozó) 2021. január 5-én, 81. életévében örökre megpihent. Felejthetetlen halottunktól 2021. január 29-én 11.30 órakor veszünk búcsút Szolnokon a Kegyelet Sírkő Optimum Kft. búcsúztatótermében. A résztvevőknek köszönjük részvétüket és együttérzésüket. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS GUBA FERENC halálának 18. évfordulóján. ,,Múlhatnak az évek, míg élünk velünk él drága emléked." Szerető feleséged, fiad, menyed, unokáid
Fájó szívvel tudatjuk, hogy JANÓ JÁNOS (született: Kisújszállás, 1939) 2021. január 4-én, életének 81. évében elhunyt. Kívánsága szerint szűk családi körben vettünk végső búcsút tőle. Gyászoló család
EMLÉKEZÉS "Hiába rohan az idő, szállnak az évek, emlékeid örökké szívünkbe élnek. Ha majd rálelünk mi is erre az útra, gyere elénk, s találkozzunk újra!'' POLGÁR ISTVÁNNÉ (Ági) halálának 10. évfordulójára. Szerető, férjed, fiaid, menyed, unokáid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk KISZELY PÁL temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk ÁRKI LAJOS életének 92. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. január 29-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Molnár Katalin) életének 83. évében, 2021. január 18-án elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 2-án 13.00 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk GYÖRE BÉLÁNÉ (született: Farkas Ilona) születésének 94. és halálának 3. évfordulóján. "Bennünk él arcod, meleg tekinteted, Bennünk él mosolyod, végtelen szereteted. Örök az emléked, nem feledjük szavad, minden ami voltál a lelkünkben marad." Örökké szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FICSOR KORNÉL 2021. január 15. napján 42 éves korában elhunyt. Kornéltól 2021. január 23-án szombaton 11.00 órakor veszünk végső búcsút Fegyverneken a csonkatornyi temetőben. Ficsor család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesapánk ID. POMÁZI KÁLMÁN életének 78. évében, 2021. január 11-én örökre megpihent. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Tarkó Eszter) 81 éves korában, 2021. január 15-én elhunyt. Temetése 2021. január 22-én 14.00 órakor lesz a besenyszögi lenti temetőben. A gyászoló család Elízium Kft.
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk ULVICZKI BÉLA halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZAKÓ ZOLTÁN 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 26-án 12.00 órakor lesz a római katolikus temetőben. Emléke legyen áldott nyugalma csendes.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk ÖZV. BERÉNYI JÁNOSNÉ (született: Hernek Mária) (1936-2021) életének 85. évében elhunyt. Végső búcsúztatására a besenyszögi lenti temetőben 2021. január 20-án 15.00 órakor kerül sor. A besenyszögi templomban 15.45 órakor misét mondatunk. A gyászoló család
Egészséges táplálkozás / 23 perce
Erősíti az immunrendszert a rostfogyasztás
felfoghatatlan / 33 perce
Borzalom: szüleik után a nevelőapa is szexuálisan zaklatta a baranyai testvérpárt
Szolnok / 1 órája
Online térbe szorultak a kulturális életet meghatározó együttesek
P. Pusztai Nóra
Hangverseny / 1 órája
Magyar művek dominálnak a 2022-es Újévi nyitányon
Gulág / 1 órája
Megrázó dokumentumfilmet forgattak az elhurcoltakról Fegyverneken
Molnár-Révész Erika
így is sikeres / 1 órája
Gyógyíthatatlan zavaráról vallott a magyar énekes