Hallgassa élőben!

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Durrell első kezembe került könyve, a Családom és egyéb állatfajták után, amelyen gyakorlatilag könnyesre nevettem magam, nem volt kérdés, hogy minden fellelhető írását elolvasom.

Állandó és új állati és humanoid szereplők és helyszínek, de a téma mindig ugyanaz: az állatok és a természet végtelen szeretete.

Gerald Durrell a gyerekkorában, Korfun eltöltött négy év során lett a természet, és állati teremtményeinek rabja. Kényszerből lett író- expedícióira szeretett volna pénzt gyűjteni a könyveivel, és felakarta hívni az emberek figyelmét a természetet fenyegető veszélyekre. Senki nem lepődött meg nála jobban könyvei sikerén. Írásainak kedvenc témája az emberek és állatok természetrajza, és a két faj együttélésének leírása rengeteg humorral.

A családom és egyéb állatfajták a korfui évek emlékeit osztja meg az olvasóval. Az akkor kiskamasz Gerry édesanyjával, két bátyjával, és nővérével élt egy villában, Korfu álomszép díszletei között. A család igazi csodabogarak gyülekezete- Leslie, a fegyvermániás- Gerry totális ellentéte, tekintve, hogy jobban szereti az állatokat kitömve, trófeaként, mint a ház körül nyüzsögve látni. Larry, az örökmorgó író, aki tökkelütött barátok egész garmadájának meghívásával sokkolja a családot. Margo, aki súlyproblémáját, és pattanásait előszeretettel próbálja másvilági segítséggel orvosolni, és igazi tragikaként állandóan új tárgyat keres a reménytelen szerelemhez. És a kedvesen szórakozott Mama, aki kedvenc elfoglaltsága, a konyhai műveletek során, hála flúgos családjának, gyakran szembesül jégre tett papagájokkal, és fagyasztott verebekkel… És a hoppmester, Gerry, a mindenre kíváncsi, aki magántanára, Teodor segítségével fedezi fel Korfu flóráját és faunáját, vidám kalandok közepette.

Könyveinek (Nem)mellék(es) szereplői többek között: Felbőszült kecskék, kergekóros szamarak, pók-cowboyok, temperamentumos falusiak,  végtaghiányos, kéjenc tengeri medve, dévaj török és mini háreme, mufurc baglyok, hiperaktív kutyák, tenger, Buci-Bigyó, pacsuli gróf, és még sokan mások…
Durell az állatok értő, és együtt érző barátjaként arra tette fel az életét, hogy különleges, és átlagos, kicsi, és nagy, közkedvelt, és közutálatnak örvendő szőrös- tollas-pikkelyes, de elsősorban veszélyeztetett állatokból egy magánállatkertet hozzon létre. Rögös volt az út, de Durrell ragaszkodott az álmához, hogy olyan otthont teremtsen a világ minden táján véghezvitt expedíciók során gyűjtött példányoknak, ahol azok maradéktalanul jól érzik magukat. A nem mindennapi park Jersey szigetén egy valódi menedékhely a kihalófélben lévő állatfajok számára.

“Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség, amely csakis a mi segítségünkkel maradhat fenn.”

Gerald Durrell

Galériával Köllő Judit
A tószegi Papp Zsolt beleszületett a pásztoréletbe
Olaszország / 9 perce
Egy migráns óra hosszat bántalmazott szexuálisan egy lányt
Egy 31 éves bevándorló először kirabolta a lány, és barátja hotelszobáját, majd megígérte a lánynak, hogy visszakapja az értékeit, ha átmegy hozzá.
Gyász
EMLÉKEZÉS VINCZE ISTVÁN halálának 2. évfordulója alkalmából. "Csak az idő múlik, feledni nem lehet, szívünk örökké őrzi emlékedet." Szeretteid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk SZÜCS LAJOSNÉ (Született: Szász Éva Mária) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRY JÁNOS (Gamó) 2021. április 26-án, életének 64. évében örökre megpihent. Végső búcsút 2021. május 14-én 9.00 órakor a budapesti Szent Gellért templom urnatemetőjében (Budapest XI. ker. Bartók Béla út 149.) veszünk drága szerettünktől. Lelki üdvéért 2021. május 16-án 9.00 órakor lesz szentmise a szolnok-szandaszőlősi Szent Orbán templomban (Krúdy Gy. út 86.). Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 85. évében IMRE JÓZSEF örökre megpihent. Temetése 2021. május 5-én 10.00 órakor a törökszentmiklósi római katolikus temetőben lesz. Gyászoló családja
EMLÉKEZÉS LOVÁSZ TIBOR halálának 10. évfordulóján. Velünk él fájó emléked. Szerető családod
EMLÉKEZÉS GYÖRE BÉLA születésének 100. és halálának 35. évfordulóján. "Bennünk él arcod, meleg tekinteted bennünk él mosolyod, végtelen szereteted. Örök az emléked nem felejtjük szavad, minden ami voltál a lelkünkben marad." Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. DEMÉNY TIBORNÉ (született: Petrik Rozália) életének 83. évében, 2021. április 21-én elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 6-án 12.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk TÓTH SÁNDOR a Hatnégyes Taxi KSZE vezetője tragikus hirtelenséggel 2021. április 26-án életének 66. évében örökre megpihent. Drága szerettünktől 2021. május 5-én 10.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető nagy ravatalozójában veszünk végső búcsút. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
IGAZ JÁNOSNÉ (született: Törőcsik Irén) életének 88. évében 2021. április 4-én örökre megpihent. Temetése 2021. május 18-án 14.00 órakor a rákóczifalvai temetőben lesz. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÁDÁR JÁNOSNÉ (Ilike) 2021. április 27-én életének 81. évében örökre megpihent. Temetése 2021. május 4-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A szerető család
EMLÉKEZÉS KOVÁCS TIBORNÉ (született: Sági Mária) halálának 5. évfordulójára KOVÁCS TIBOR születésének 100. halálának 14. évfordulójára. ,,Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.'' (Juhász Gyula) Szerető családotok
EMLÉKEZÉS P. MOLNÁR LÁSZLÓNÉ (született: Hresko Ilona) halálának 12. évfordulójára. "Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünk örökké őrzi emlékedet." Szerető férjed, gyerekeid, unokáid és vejed
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BEDE FERENC életének 77. évében örökre megpihent. Temetése 2021. május 5-én 14.30 órakor a szolnoki Kőrösi úti temetőben lesz. Gyászoló rokonai
Köszönetet mondok mindazoknak, akik öcsém ECSEKI ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek, részvétüket koszorúval, virággal kifejezték. Nővére, Mária
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. SZALÓKI ANDRÁS a volt Szolnoki Főiskola tanára 78 éves korában örök nyugalomra lelt. Szűk családi körben búcsúzik a gyászoló család. Pietas Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÁROS ANTAL életének 63. évében, 2021. április 13-án elhunyt. Végső búcsút a rákóczifalvai temető ravatalozójában 2021. április 28-án 14.00 órakor veszünk tőle. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy SUBICZ MENYHÉRTNÉ MOLNÁR MÁRIA KATALIN 2021. április 22-én, 72 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatása 2021. április 30-án 15.00 órakor lesz a szajoli katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÜCS LAJOSNÉ (született: Szász Éva Mária) 2021. április 18-án, 79 éves korában tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 29-én 12.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus temető (Kőrösi út) ravatalozójában. A gyászoló család Pietas Kft.
EMLÉKEZÉS MÉSZÁROS GERGŐ halálának 4. évfordulójára. "Sokszor még nappal is ébren álmodunk, nevetve jössz felénk, s újra találkozunk. De az álom elszáll, hamar felébredünk, a Te emléked örökre itt marad velünk." Lívia és Tamás
EMLÉKEZÉS MAJZIK ALFRÉD halálának 11. és születésének 91. évfordulóján. "Addig vagy boldog míg van aki szeret, Ki a bajban megfogja a kezed. S hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed ha nincs már veled." Szerető feleséged és családod
forbes top 50 / 55 perce
Sorozatban hatodszor a Dallas Cowboys a világ legértékesebb klubja
turizmus / 1 órája
Ismét látogatható az Országház
Infografikával / 1 órája
Csökkent a paradicsom és az újburgonya ára a szolnoki piacon
Szoljon.hu
Kosárlabda / galériával / 2 órája
Kiütötte ellenfelét a Szolnoki Olaj
Szoljon.hu
határsértő / 2 órája
Migránst fogtak a rendőrök Jászberényben
Szoljon.hu
boldogság / 2 órája
Régóta várt erre! Örömhírrel jelentkezett Mihalik Enikő