Hallgassa élőben!
2019. 12. 06. 20:00 | [email protected]
Kedves Mikulás! Néhány nappal későbbre elhalaszthatnád már végre a december elejei jöttödet, mert a hatodikai látogatásod számomra többnyire csak bosszúságot okoz..!

Fogalmazhattam volna ekképpen is a krampuszpostán a rőt szakállúnak elküldött levelemet őszinte kisgyermekként. Persze nem ilyen választékosan írtam még anno. Régi, poros, megfakult dokumentumaim a bizonyítékok rá, hogy a balatonlellei és mátrafüredi egyhetes nyári táborokból szüleimnek levélpapírra jegyzett óhajaimat például ekképp kapartam le, úgy hét-nyolc évesen: „Sziasztok, jól vagyok, küldjetek még 20 forintot. Gézuka.” Tudom, nem szép, ahogy szűkszavúan és fókuszáltan facsartam volna ki egyébként is üres zsebű anyámékat, akik úgy magyarázkodtak hazatértem után arról, miért is nem utaltak nekem további 20 forintot a táborba, mondván, az akkori postai átfutások egy hétnél több napot vettek volna igénybe…

De vélhetően tudat alatt okoztam lelkiismeret-furdalást a szüleimnek, leginkább édesanyámnak, aki megkérdezésem nélkül hozott a világra épp Mikulás napján. Ráadásként a pap is ellenem szólt néhány nappal később – a jó Isten bocsásson meg neki! –, aki a korhoz illően titokban keresztelt meg, s a keresztségben a december 6-án nevüket ünneplők védőszentjének nevével ruházott fel épp karácsony előtt: Miklós is lettem. Én ajándékként érkeztem meg a családomhoz, viszonzásul évekig egyetlen nap alatt letudták a születés- és a keresztelő névnapomat, illetve a Mikulás-ünnepet is. Volt olyan szegény évünk, amikor a karácsonyi meglepetésemet is hozzácsapták a többihez.

No, de ne sajnálkozzanak, nem érdemlem meg! Megkaptam én a magamét, még talán többet is a jó Istentől és drága szüleimtől is. Nem úgy, mint egyik ismerősöm, aki február 29-én jött a világra: négyévente van csak születésnapja. Igaz, alig múlnak rajta a (négy)évek…

Hozzászólások