Hálózsákokat ajándékozott a római hajléktalanoknak Ferenc pápa

Négyszáz hálózsákot osztottak szét a Vatikán környékén és az olasz főváros más pontjain az utcán élő hajléktalanoknak, akiket Ferenc pápa ajándékozott meg 78. születésnapja alkalmából.

A pápai címerrel díszített hálózsákokat Konrad Krajevski érsek, pápai főalamizsnás, a svájci gárdisták és más önkéntesek osztották szét a hajléktalanok között szerda éjszaka. Ferenc pápa a 78. születésnapját a Szent Péter téren szerdán tartott általános audiencián ünnepelte meg. Az egyházfőnek a Vatikán környékén élő hajléktalanok napraforgócsokrot ajándékoztak. Nyolcan adták át neki, s úgy fogalmaztak, hogy miként a napraforgó a nap felé fordul, Ferenc pápa úgy keresi és segíti a rászorulókat.

Konrad Krajevski pénteken a vatikáni Szent Anna plébánián hajléktalanoknak mutat be misét, akiknek a szertartást követően pápai ajándékcsomagot adnak majd át. Ezt megelőzően, december 12-én a pápai főalamizsnás száz hajléktalant látott vendégül ebédre a Vatikánban. Ferenc pápa a tavalyi karácsonyi ünnepek előtt három római hajléktalannal ebédelt a vatikáni szálláshelyeként ismert Szent Márta Házban.

 

Kommentek

Legolvasottabb

1
Frontális baleset történt a 4-esen, ketten meghaltak
2
Villanyoszlopnak ütközött egy autó, ketten meghaltak
3
Lottinak még sosem volt születésnapja, idén iskolába megy
4
Holttestre bukkant a megvásárolt lakásban
5
A helyi cigányteleptől az orvosi egyetemig vezetett Guszti útja
kitüntetés
FINA-díjat kaptak a vizes vb szervezői
Felvételi / 7 órája
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat
Ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
Gyász
EMLÉKEZÜNK BÁRKÁNY JÁNOSNÉ (született: Ondok Viktória) halálának 6. évfordulójára és BÁRKÁNY JÁNOSRA (anyja neve: Szalai Erzsébet) aki, ma lenne 100 éves. Nyugodjatok békében. Lányotok és családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MODLA MIHÁLYNÉ (született: Dobos Julianna) 89 éves korában elhunyt. Temetése 2017. július 31-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS DANYI PÁLNÉ (született: Peszeki Margit) halálának 1. évfordulóján. Szívünkben hagytad emléked örökre, sosem feledünk. Szerető férjed, fiaid, menyeid és unokáid
vizes vb – úszás / 10 órája
Egy érem jutott a magyar úszóknak szerdán
Kasszasiker / 11 órája
Megvan, hogy mikor támad újra Wonder Woman!
Mezőtúr / 11 órája
Pitbullok támadtak egy kiskutyára, de két bátor diáklány közbelépett
Szilvási Zsuzsa
özönvíz / 11 órája
Árvíz sújt több németországi települést, egy ember eltűnt
pazar végjáték / 12 órája
Legyőzte a görögöket a női pólócsapat
Csöbörből vödörbe / 13 órája
Így akadályozza meg a panda a nagytakarítást (videó)