Hallgassa élőben!
2021. 10. 06. 06:30 | [email protected]

Az ideihez hasonlítható remek éve nem volt még eddig a magyar kerékpározásnak. Lassanként lezárul az országúti idény, az eddigi eredményeket már aligha lehet felülmúlni.

Vas Kata Blanka, Fetter Erik és Valter Attila olyan eredményeket produkált, amik megmutatták, hogy óriásit fejlődött a sportág Magyarországon.

Mint emlékezetes, Vas Kata Blanka országúti kerék­pározásban kiharcolt egy ezüstérmet az Európa-bajnokságon, negyedik lett a világbajnokságon, a tokiói olimpián pedig hegyi kerékpározásban szerzett negyedik helyet.

Fetter Erik az U23-as mezőnyben negyedikként ért célba a Trentóban zajló országúti kerékpáros-Európa-bajnokságon. Még augusztusban egyébként a Tour du Limousin négynapos francia viadal zárószakaszát nyerte meg.

Valter Attila a Giro d’Italián napokig viselhette a rózsaszín trikót, ami az összetett versenyben élen álló versenyző kiváltsága, tizennegyedikként fejezte be az olasz körversenyt. Szóval szédületes tavaszt mondhatott magáénak a magyar kerékpársport. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az olasz körversenynek két magyar résztvevője volt (korábban erre sem volt példa), Valter Attila mellett Dina Márton is ott volt a mezőnyben a Giro d’Italián.

Az mindenképp biztató, hogy a világ élvonalában több magyar bringás is ott van. A húszéves Vas Kata Blanka olyan versenyzői erényekkel rendelkezik, amelyek rendkívül sikeres pályafutást vetítenek előre. Szakértők szerint kivételes technikai tudását a férfiak mezőnyében is megirigyelhetnék. Bizonyosan nagy szerepe van ebben hegyi kerékpárosi pályafutásának: nagyon nem mindegy, hogy ki milyen íven képes kanyarodni, mennyire kell lefékeznie a kanyarokban, és aztán mekkora sebességről kell kezdenie a gyorsítást. A technikás kerékpáros energiatakarékosabban tud haladni a mezőny többi tagjához képest, így több ereje marad a finisre. Vas Kata Blankáról azt mondják, remekül helyezkedik a bolyban, így képes nagyon taktikusan versenyezni.

Magyarországon nagy népszerűségnek örvend ugyan a biciklizés, a versenysportra azonban még mindig kevés figyelem jut. A kiváló eredmények nyomán ez majd remélhetőleg változik, és egyre nagyobb létszámú, egyre értőbb közönsége lesz nálunk is a kerékpározásnak. Ezzel együtt talán a sportág gazdasági háttere is stabilabbá válhat.

Hozzászólások