Hallgassa élőben!

JÁSZBERÉNY

kosárlabda / 1 éve
Gutai István
A megye két élcsapata eddig háromszor akadt egymásba a szezonban, kettőt az eddig „kistestvérnek” tartott Jászberény nyert.
Labdarúgás / 1 éve
Varga Csaba
Az NB III. Keleti csoportjának 21. fordulójában mindkét csapatunk Heves megyei gárdával mérte össze erejét, és egyaránt győztesen zárták az összecsapást.
Tiszafüred Ujvári László
Elfeledett tudásanyagot elevenít fel Czősztelki Kiss Attila könyve
Gyorsabb és olcsóbb / 38 perce
Könyvesboltot „nyomtattak ki” Sanghajban
Kína legelső, háromdimenziós nyomtatással készülő könyvesboltját nyitják meg a tervek szerint január végén.
Gyász
EMLÉKEZÉS "Hiába rohan az idő, szállnak az évek, emlékeid örökké szívünkbe élnek. Ha majd rálelünk mi is erre az útra, gyere elénk, s találkozzunk újra!'' POLGÁR ISTVÁNNÉ (Ági) halálának 10. évfordulójára. Szerető, férjed, fiaid, menyed, unokáid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk KISZELY PÁL temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk ÁRKI LAJOS életének 92. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. január 29-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Molnár Katalin) életének 83. évében, 2021. január 18-án elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 2-án 13.00 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk GYÖRE BÉLÁNÉ (született: Farkas Ilona) születésének 94. és halálának 3. évfordulóján. "Bennünk él arcod, meleg tekinteted, Bennünk él mosolyod, végtelen szereteted. Örök az emléked, nem feledjük szavad, minden ami voltál a lelkünkben marad." Örökké szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FICSOR KORNÉL 2021. január 15. napján 42 éves korában elhunyt. Kornéltól 2021. január 23-án szombaton 11.00 órakor veszünk végső búcsút Fegyverneken a csonkatornyi temetőben. Ficsor család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesapánk ID. POMÁZI KÁLMÁN életének 78. évében, 2021. január 11-én örökre megpihent. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Tarkó Eszter) 81 éves korában, 2021. január 15-én elhunyt. Temetése 2021. január 22-én 14.00 órakor lesz a besenyszögi lenti temetőben. A gyászoló család Elízium Kft.
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk ULVICZKI BÉLA halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISZELY PÁL 83 éves korában 2021. január 6-án elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 22-én 10.45 órakor lesz a besenyszögi fenti temetőben. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy BÉNYI JÁNOSNÉ Évike életének 65. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 23-án 15.00 órakor a szolnoki római katolikus Belvárosi Nagytemplomban lesz. (Templom utca 8.) A szertartást megelőzően 14.00-15.00 között lesz lehetőség egyéni búcsúzásra. Kérjük a koszorúk és virágcsokrok mellőzését. Egy-egy szál virágot csomagolás nélkül szeretettel fogadunk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZAKÓ ZOLTÁN 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 26-án 12.00 órakor lesz a római katolikus temetőben. Emléke legyen áldott nyugalma csendes.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk ÖZV. BERÉNYI JÁNOSNÉ (született: Hernek Mária) (1936-2021) életének 85. évében elhunyt. Végső búcsúztatására a besenyszögi lenti temetőben 2021. január 20-án 15.00 órakor kerül sor. A besenyszögi templomban 15.45 órakor misét mondatunk. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk BALOG SÁNDORNÉ Született: Törőcsik Irén temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy STUMMER SÁNDORNÉ (született: Buzás Katalin) a Tiszamenti Vegyiművek nyugdíjasa életének 79. évében, 2021. január 12-én örökre megpihent. Szerettünktől végső búcsút 2021. január 22-én 14.30 órakor veszünk a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS FERENCNÉ (született: Lovas Katalin) életének 70. évében, hosszú szenvedés után 2021. január 6-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására 2021. január 20-án 12.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában kerül sor. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Emlékét örökké őrizzük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. MOLNÁR IMRÉNÉ (született: Kovács Mária) volt szandaszőlősi lakos 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 20-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagy ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS MAKAI JÓZSEF halálának 5. évfordulójára. "Úgy mentél el, mint a madár, elbúcsúzni már nem tudtál, Tiéd a csönd, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Szerető családod
EMLÉKEZÉS LÉVAI ISTVÁNNÉ halálának 9. évfordulójára. ,,Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek." (Tóth Árpád) Örökre velünk maradtál. Szerető lányaid, vejeid, unokáid és dédunokáid
"Ne emlékezz búsan, család, rokon, barát, add meg a könnyet, de élj és szeress tovább. Addig vagyok, míg élek szívetekben s bennetek. Ember voltam mindig, ezért szeressetek." Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. PROHÁSZKA JÓZSEF Orvos Életének 75.évében, 2021. január 12-én örökre megpihent. Hamvait polgári szertartás szerint 2021. január 22-én 11.00 órakor a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában búcsúztatjuk. A gyászoló család
Kőváriné Ivánfi Brigitta / Szolnok / 43 perce
Országos bajnok lett a szkanderező őrmester asszony
gyász / 43 perce
Elhunyt a legendás tévés
megújulás / 58 perce
Lerakták a nagycenki Széchenyi-kastély turisztikai célú fejlesztéseinek alapkövét
rongálás / 58 perce
Kulccsal karcolt meg egy autót egy jászberényi asszony
Művészet / 1 órája
Virtuális kiállítótérrel bővült a berlini magyar kulturális intézet
magyar támogatás / 1 órája
Száz pár sportcipőt kaptak egy erdélyi gyermekotthon neveltjei